2013. szeptember 4., szerda

Képes adalékok a Ház történetéhez


Adatok a gyöngyösi zsinagóga építéstörténetéhez

A Vármegyeházzal szemben, a patak keleti partján állnak a régi zsinagógák. Gyöngyösön a XIX.-XX. században jelentős zsidóközösség élt. 1820 körül Rabl Károly építette azt az emeletes, klasszicista stílusú imaházat, amely ma a városi televíziónak ad otthont. Az épület azonban hamarosan kicsinek bizonyult, s 1897-ben már új zsinagógát szenteltek, amely azonban az 1917-es tűzvészben teljesen kiégett.

Az 1930-as népszámlálás szerint a városban 2136 izraelita vallású egyén élt. 1927-től egyre sürgetőbben merült fel a hitközségen belül az új templom építésének igénye. A templom építése az 1928. évben került komolyan szóba, amikor dr. Vajda Ármin az akkori hitközségi elnök sok utánajárással 400000 pengő törlesztéses kölcsönt szerzett a hitközség új templomának felépítésére. Utódja, Rusz Jakab pedig kiírta a templom tervpályázatát. A tervpályázatra négy pályamű érkezett. A Faragó Ferenc által készített "Izrael háza" jeligés, valamint a Taussig és Róth által rajzolt "Ezra" jeligés pályázatot a hitközség 500-500 pengőért megvásárolta. A 2500 pengős első, és1500 pengős második díjat egyenlően elosztva a "Szent-Szent-Szent" ( Jakab Dezső, Soós Aladár, Komor Marcell és Komor János) és az "Isten és Haza" (Baumhorn Lipót és Somogyi György) jeligés tervek szerzői kapták.  A hitközség Warga László kormányfőtanácsos, valamint Kiss Sándor és Havas Sándor építészek véleményét is kikérve a Baumhorn - Somogyi-féle terv mellett döntött.

 Baumhorn Lipót bécsi műegyetemi éveit követően 12 évet töltött Lechner Ödön és Pártos Gyula legendás, iskolateremtő tervező-irodájában. Lechnerék az akadémikus jellegű irányzattal szemben a magyar szecesszió és a népművészet által ihletett, akkor merészen modernnek számító, ún. nemzeti stílus kialakításán fáradoztak. Baumhorn gazdag életműve minden egyes alkotásával, minden általa tervezett bankkal, iskolával, bérpalotával és zsinagógával e sajátos és rendkívül dekoratív eklektikus komponálási móddal azonosult, amelyhez keleties, nem ritkán reneszánsz, barokk vagy szecessziós ornamentika társult. Ezek Baumhorn Lipót építészeti stílusának meghatározó jegyei. Baumhornak azok a legsikerültebb és legkorszerűbb alkotásai, ahol a díszítő elemek kevésbé dominálnak és a sajátos hatást az épület nagy tömegében megjelenő tipikus keleti gyökerű formaelemek adják. Ennek jegyében épült a gyöngyösi zsinagóga, mely kiemelkedik a késői Baumhorn-alkotások közül, s amely szokatlan megoldásaival, monumentalitásával, részleteinek finom kidolgozásával, a 30 évvel korábbi szegedi zsinagógához mérhető. Ezt már vejével, Somogyi Györggyel együtt építette. A gyöngyösi zsinagóga élete utolsó éveiből való. 1932 júl. 8-án halt meg.
  
A zsinagóga körül, amelynek stílusát Baumhorn neve fémjelzi, mint a távlati rajz is mutatja levegős nagy teret, kevés épületet, parkot képzeltek a tervezők, amely "lelket üdítő" és pihenést nyújtó is egyben. A 305500 pengőre kalkulált építkezéssel Lukács Lipót budapesti vállalkozót bízták meg, aki a budapesti Csáky utcai izraelita templomot is építette. 1929. július 31-én de. 10 órakor Feigl L.H. főrabbi, Rusz Jakab hitközségi elnök, dr. Kurcz Jakab alelnök, Baumhorn Lipót tervező műépítész, Somogyi György mérnök és a város képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen megtették az első kapavágást az új templom felépítéséhez.

Az 1929-1931 között megépült nagyméretű, reprezentatív épületet már egy korszerű vasbeton szerkezet tartott. A szokásos boltozatokat a vasbeton gerendákra állított modern, a bazilika-rendszerű épület középpontjában lévő hatalmas kupolaszerkezet váltotta fel.  A görögkereszt alaprajzú zsinagógának főbb méretei 27,7 * 36,8 m.  Az összkép egy simább, összefogottabb tömegű, ugyanakkor részleteiben változatlanul a középkori és a keleti elemeket alkalmazó gyönyörű zsinagóga benyomását kelti, míg a szamárhátíves ajtó és ablaknyílások, a pártázatos párkányok, a sok kis kupola nagyon dekoratívvá teszik az épületet.

Az épület belső kiképzése is reprezentatív. Megmaradtak Baumhorn Lipót tervei az ablakok üvegfestéséről, melyről nem tudjuk, hogy végül elkészültek-e, vagy pénzhiány miatt csak tervek maradtak. (Az üvegablakok eredeti színes tervei a: http://milev.2kal.hu/web/index.php/informationobject/show/isad/2392 oldalon!)

Irodalom

B. Gál Edit: Gyöngyös városképi alakulása 1917-1937 között. KOR-TÉR-KÉP II. In: Mátrai Tanulmányok (Szerk.: Horváth László) Gyöngyös 2001 
Faragó Vera: Baumhorn Lipót a zsinagógaépítő  In: Forrás 2012. március
Horváth László: A gyöngyösi zsidóság története Mátrai Tanulmányok 1999




A Zsinagóga „utóélete”

A holokauszt után az elnéptelenedett vidéki hitközségeknek komoly gondot jelentett a hitközségi épületek, zsinagógák fenntartása, a háborús sérülések helyreállítása. A zsinagógákat a kormányrendeletek és a zsidó vallásjog (halakha) is a zsidóság közös tulajdonának tartották, ezért a zsinagógák fenntartása nem csak az egyes hitközségek, hanem az országos ernyőszervezet feladata is lett. Az „elárvult templomokkal” kapcsolatban több olyan probléma is jelentkezett, melyekre vallásilag is elfogadható, ugyanakkor racionális elvek szerint is indokolható megoldásokat kellett találni. Az Országos Rabbiegyesületben a következő kérdéseket vizsgálták: el lehet-e adni a zsinagógát, ha igen, milyen esetekben. Az ötvenes években a kidolgozott elvek alapján csak néhány zsinagógát adtak el, nagyon megváltozott azonban a helyzet 1956 után. A zsidó közösség tagjai közül azok hagyták el nagy számban az országot, akik ragaszkodtak a vallásos életformához, azaz akiknek mindennapi szükséglete volt a zsinagóga.

Vidéken csak néhány nagyobb városban maradt számottevő zsidó közösség. Az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül komoly nyomás érte Magyar Izraeliták Országos Központját (MIOK) a zsinagógák, nem egy esetben rendszeresen látogatott zsinagógák eladására. Ez sok esetben ellentétes volt nemcsak a zsinagógát használó közösség szándékaival, hanem a zsidó vallástörvényekkel is. „Két és fél év alatt kb. 15 zsinagóga épületet adtunk el részben az államnak, részben a városoknak és a községeknek. Mindig gondoltunk arra, hogy az állami érdekek is érvényesüljenek. Több esetben nagy harccal kellett megtörni az egyes hitközségek ellenállását. Gyöngyösön egy évig kellett viaskodnom a hitközség vezetőivel. Végül ott is átengedték a főtéren lévő nagy és kis zsinagógát. (...)- jelentette 1960. március 7-én az Állambiztonsági Szolgálat II/5-C alosztályának „Sipos” fedőnevű ügynöke, Sós Endre hitközségi elöljáró.

A volt ortodoxok a most már közös templomot nem látogatták, mert „...egy valódi orthodoxnak nem elég kóser, mert kupola van rajta. Feltétlen hithű orthodox sakterhoz ragaszkodnak, mert kóser étkezdéje számára csupán ilyen sakter vághat, viszont ha ez templomunkba bejárna, már nem volna orthodox kóser... "

Az épületek, ingatlanok kérdése megoldhatatlan problémát jelentett a hitközségnek. 1945-ben minden ingatlan romosán, kifosztva került vissza a hitközséghez. A volt orthodox zsinagóga és mikvó az 50-es évek elején lebontásra is került, és az egyesült hitközségnek két imaháza maradt: az új nagytemplom, valamint az ún. Hősök temploma. A két világháború között épült zsinagóga impozáns méreteivel egy gazdag, többezres hitközség szolgálatára készült, viszont az 50-es években már csak a kontraszt érzetével léphetett be ide zsidó ember. Még nagyobb ünnepeken is elveszett a hatalmas, rosszul és ideiglenesen felszerelt térben a látogató. De a Hitközség érthető módon ragaszkodott a templomához, ez maradt rájuk szeretteik után, itt őrizgették az emlékezés lángját. A helyi elképzelésekben egész egyszerűen nem szerepelt soha az, hogy az eklektikus zsinagógától meg kellene válni. Az ötvenes évek megoldási terveiben azzal számoltak, hogy a MIOI és a Tanács támogatásával idővel felújítják, rendbeteszik a zsinagógát, mely a vallási élet központja marad. A szomszédos Hősök temploma - mely 1945-ben szintén romosán került vissza hozzájuk -, átalakítás után a vallásoktatás, a hitközségi élet, a kulturális rendezvények, esetleg fűthető téli imaház helyszíne lesz. Hogy a romos épületek ügye a holtpontról kimozduljon, 1955-56-ban a Gyöngyösi Izraelita Hitközség a kisebb feladatba bele is vágott volna, megterveztették a Hősök templomának átalakítását.
Az átalakítást formailag a Városi Tanács Városgazdálkodási Osztálya és az Országos Műemlék Bizottság hiúsította meg, valójában azonban a MIOI sem támogatta. így aztán nemcsak a műemlékesek által ellenzett jelentősebb bontás maradt el, hanem az épület felújítása is.

1956 őszén újabb kivándorlási hullám apasztotta a helyi zsidóság létszámát. A kommunista diktatúrában befagyasztott vándormozgalom 1956 őszén újjáéledt, s a pár hétig nyitva levő nyugati határon körülbelül 20-25 000 izraelita távozott az országból. Ez a kivándorlóhullám sok gyöngyösit is magával sodort, számuk ötven körülire tehető, de legtöbbjük már 5-10 éve elköltözött a városból.

1958. év folyamán felszínen volt végig a templomok rendbetételének kérdése. A Városi Tanács mellett a MIOI-t is folyamatosan foglalkoztatták beadványaikkal, terveikkel, elképzeléseikkel. Amikor Sós Endre, a MIOI országos elnöke bejelentette, hogy az ingatlanok ügyében 1958. december 25-én Gyöngyösre érkezik, a hitközség azt hitte, előrelépés történik ügyükben. Ehelyett az országos vezérkar - az elnököt elkísérte gyöngyösi útján Steiner Marcell elnökhelyettes, dr. László Jenő főtitkár és dr. Benoschofsky Imre budapesti vezető főrabbi is -, arra szólította fel a gyöngyösieket, hogy a templomukat adják át a Tanácsnak
  
A gyöngyös hitközség véleményét tolmácsoló Kain László elnökhelyettes viszont arról számolt be, hogy „... egységesen az a vélemény alakult ki, hogy mi a templomot önként nem adjuk át, a túlnyomó többség mindennemű tárgyalást is ellenez. Megmutatkozik ez abban is, hogy a mai előadásra milyen kevesen jöttek el, sokan tüntetően távolmaradtak. így az elöljáróság nem helyezkedhetik más elvi álláspontra. Úgy tudja a hitközség, hogy a templomot a tanács színház céljára kívánja igénybe venni, szó sincs arról, hogy a Mátra Múzeumot kívánnák ott berendezni. ... az ingatlanok állagmegóvása helyett a MIOI Gyöngyösön azt a politikát követte, hogy a helyi zsidó vezetők feje felett kezdett tárgyalni az ingatlanok eladásáról a Városi Tanáccsal. A város vezetése nyilván örömmel fogadott volna minden épületet, de méreteinél fogva az új templom volt, mely érdeklődésüket leginkább felkeltette. Feltehetőleg párhuzamosan tényleg több elképzelés is élhetett, helyét kereste a városban az 1955-ben alapított Mátra Múzeum, de egyfajta művelődési központra, színházteremre is volt bizonyos igény.
  
1959. április 9-  Sós országos elnök felhívatta telefonon Gyöngyösről Varga vb. elnököt... Ezután a közös szemle után ismét teljesen tájékoztatás nélkül voltunk, míg minden előzetes bejelentés nélkül a 34. Aköv vezetősége nézte meg, sőt akarta birtokba venni a régi templomot...

1959. május 22-én végül eladták a fejük fölül, a velük való érdemi egyeztetés nélkül mindkét templomukat „... úgy, hogy a nagytemplomért az Országos irodának egymillió forintot fizetnek. Ezért az összegért birtokukba kerül a Hősök temploma is, amiért viszont az Aköv fizet a városnak 350.000. - Ft-ot. Május 22-én dr. László Jenő és dr. Sós Endre megjelentek Gyöngyösön a Városi Tanácsnál, ahová a mi vezetőinket is bekérették s elkészült a végleges adás-vételi szerződés, ahol a szerződő felek: a Magyar Izraeliták Orsz. Képviselete Intézőbizottsága /aláírók dr. László Jenő és Sós Endre/ eladó és Gyöngyös Város Tanácsa Vb. nevében Varga Ferenc vb. elnök