Adatok a gyöngyösi
zsinagóga építéstörténetéhez
A Vármegyeházzal szemben, a patak keleti
partján állnak a régi zsinagógák. Gyöngyösön a XIX.-XX. században jelentős
zsidóközösség élt. 1820 körül Rabl Károly építette azt az emeletes,
klasszicista stílusú imaházat, amely ma a városi televíziónak ad otthont. Az
épület azonban hamarosan kicsinek bizonyult, s 1897-ben már új zsinagógát
szenteltek, amely azonban az 1917-es tűzvészben teljesen kiégett.
Az 1930-as népszámlálás szerint a városban 2136
izraelita vallású egyén élt. 1927-től egyre sürgetőbben merült fel a
hitközségen belül az új templom építésének igénye. A templom építése az 1928.
évben került komolyan szóba, amikor dr. Vajda Ármin az akkori hitközségi elnök
sok utánajárással 400000 pengő törlesztéses kölcsönt szerzett a hitközség új
templomának felépítésére. Utódja, Rusz Jakab pedig kiírta a templom
tervpályázatát. A tervpályázatra négy pályamű érkezett. A Faragó Ferenc által
készített "Izrael háza" jeligés, valamint a Taussig és Róth által
rajzolt "Ezra" jeligés pályázatot a hitközség 500-500 pengőért
megvásárolta. A 2500 pengős első, és1500 pengős második díjat egyenlően
elosztva a "Szent-Szent-Szent" ( Jakab Dezső, Soós Aladár, Komor
Marcell és Komor János) és az "Isten és Haza" (Baumhorn Lipót és Somogyi
György) jeligés tervek szerzői kapták. A
hitközség Warga László kormányfőtanácsos, valamint Kiss Sándor és Havas Sándor
építészek véleményét is kikérve a Baumhorn - Somogyi-féle terv mellett döntött.
Baumhorn Lipót bécsi
műegyetemi éveit követően 12 évet töltött Lechner Ödön és Pártos Gyula
legendás, iskolateremtő tervező-irodájában. Lechnerék az akadémikus jellegű
irányzattal szemben a magyar szecesszió és a népművészet által ihletett, akkor
merészen modernnek számító, ún. nemzeti stílus kialakításán fáradoztak.
Baumhorn gazdag életműve minden egyes alkotásával, minden általa tervezett
bankkal, iskolával, bérpalotával és zsinagógával e sajátos és rendkívül
dekoratív eklektikus komponálási móddal azonosult, amelyhez keleties, nem
ritkán reneszánsz, barokk vagy szecessziós ornamentika társult. Ezek Baumhorn
Lipót építészeti stílusának meghatározó jegyei. Baumhornak azok a
legsikerültebb és legkorszerűbb alkotásai, ahol a díszítő elemek kevésbé
dominálnak és a sajátos hatást az épület nagy tömegében megjelenő tipikus
keleti gyökerű formaelemek adják. Ennek jegyében épült a gyöngyösi zsinagóga,
mely kiemelkedik a késői Baumhorn-alkotások közül, s amely szokatlan
megoldásaival, monumentalitásával, részleteinek finom kidolgozásával, a 30
évvel korábbi szegedi zsinagógához mérhető. Ezt már vejével, Somogyi Györggyel
együtt építette. A gyöngyösi zsinagóga
élete utolsó éveiből való. 1932 júl. 8-án halt meg.
A zsinagóga körül, amelynek stílusát Baumhorn neve
fémjelzi, mint a távlati rajz is mutatja levegős nagy teret, kevés épületet,
parkot képzeltek a tervezők, amely "lelket üdítő" és pihenést nyújtó
is egyben. A 305500 pengőre kalkulált építkezéssel Lukács Lipót budapesti
vállalkozót bízták meg, aki a budapesti Csáky utcai izraelita templomot is
építette. 1929. július 31-én de. 10 órakor Feigl L.H. főrabbi, Rusz Jakab
hitközségi elnök, dr. Kurcz Jakab alelnök, Baumhorn Lipót tervező műépítész,
Somogyi György mérnök és a város képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen
megtették az első kapavágást az új templom felépítéséhez.
Az 1929-1931 között megépült nagyméretű, reprezentatív
épületet már egy korszerű vasbeton szerkezet tartott. A szokásos boltozatokat a
vasbeton gerendákra állított modern, a bazilika-rendszerű épület
középpontjában lévő hatalmas kupolaszerkezet váltotta fel. A görögkereszt alaprajzú zsinagógának főbb méretei
27,7 * 36,8 m. Az összkép egy simább,
összefogottabb tömegű, ugyanakkor részleteiben változatlanul a középkori és a
keleti elemeket alkalmazó gyönyörű zsinagóga benyomását kelti, míg a
szamárhátíves ajtó és ablaknyílások, a pártázatos párkányok, a sok kis kupola
nagyon dekoratívvá teszik az épületet.
Az épület belső kiképzése is
reprezentatív. Megmaradtak Baumhorn Lipót tervei az ablakok üvegfestéséről,
melyről nem tudjuk, hogy végül elkészültek-e, vagy pénzhiány miatt csak tervek
maradtak. (Az üvegablakok eredeti színes tervei a: http://milev.2kal.hu/web/index.php/informationobject/show/isad/2392
oldalon!)
Irodalom
B. Gál Edit: Gyöngyös városképi
alakulása 1917-1937 között. KOR-TÉR-KÉP II. In: Mátrai Tanulmányok (Szerk.:
Horváth László) Gyöngyös 2001
Faragó Vera: Baumhorn Lipót a
zsinagógaépítő In: Forrás 2012. március
Horváth László: A gyöngyösi
zsidóság története Mátrai Tanulmányok 1999
A
Zsinagóga „utóélete”
A holokauszt után az elnéptelenedett vidéki hitközségeknek komoly gondot jelentett a hitközségi épületek, zsinagógák fenntartása, a háborús sérülések helyreállítása. A zsinagógákat a kormányrendeletek és a zsidó vallásjog (halakha) is a zsidóság közös tulajdonának tartották, ezért a zsinagógák fenntartása nem csak az egyes hitközségek, hanem az országos ernyőszervezet feladata is lett. Az „elárvult templomokkal” kapcsolatban több olyan probléma is jelentkezett, melyekre vallásilag is elfogadható, ugyanakkor racionális elvek szerint is indokolható megoldásokat kellett találni. Az Országos Rabbiegyesületben a következő kérdéseket vizsgálták: el lehet-e adni a zsinagógát, ha igen, milyen esetekben. Az ötvenes években a kidolgozott elvek alapján csak néhány zsinagógát adtak el, nagyon megváltozott azonban a helyzet 1956 után. A zsidó közösség tagjai közül azok hagyták el nagy számban az országot, akik ragaszkodtak a vallásos életformához, azaz akiknek mindennapi szükséglete volt a zsinagóga.
Vidéken csak néhány nagyobb városban maradt számottevő zsidó közösség. Az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül komoly nyomás érte Magyar Izraeliták Országos Központját (MIOK) a zsinagógák, nem egy esetben rendszeresen látogatott zsinagógák eladására. Ez sok esetben ellentétes volt nemcsak a zsinagógát használó közösség szándékaival, hanem a zsidó vallástörvényekkel is. „Két és fél év alatt kb. 15 zsinagóga épületet adtunk el részben az államnak, részben a városoknak és a községeknek. Mindig gondoltunk arra, hogy az állami érdekek is érvényesüljenek. Több esetben nagy harccal kellett megtörni az egyes hitközségek ellenállását. Gyöngyösön egy évig kellett viaskodnom a hitközség vezetőivel. Végül ott is átengedték a főtéren lévő nagy és kis zsinagógát. (...)- jelentette 1960. március 7-én az Állambiztonsági Szolgálat II/5-C alosztályának „Sipos” fedőnevű ügynöke, Sós Endre hitközségi elöljáró.
A volt ortodoxok a most már közös templomot nem látogatták, mert „...egy valódi orthodoxnak nem elég kóser, mert kupola van rajta. Feltétlen hithű orthodox sakterhoz ragaszkodnak, mert kóser étkezdéje számára csupán ilyen sakter vághat, viszont ha ez templomunkba bejárna, már nem volna orthodox kóser... "
Az
épületek, ingatlanok kérdése megoldhatatlan problémát jelentett a hitközségnek.
1945-ben minden ingatlan romosán, kifosztva került vissza a hitközséghez. A
volt orthodox zsinagóga és mikvó az 50-es évek elején lebontásra is került, és
az egyesült hitközségnek két imaháza maradt: az új nagytemplom, valamint az ún.
Hősök temploma. A két világháború között épült zsinagóga impozáns méreteivel
egy gazdag, többezres hitközség szolgálatára készült, viszont az 50-es években
már csak a kontraszt érzetével léphetett be ide zsidó ember. Még nagyobb
ünnepeken is elveszett a hatalmas, rosszul és ideiglenesen felszerelt térben a
látogató. De a Hitközség érthető módon ragaszkodott a templomához, ez maradt
rájuk szeretteik után, itt őrizgették az emlékezés lángját. A helyi
elképzelésekben egész egyszerűen nem szerepelt soha az, hogy az eklektikus
zsinagógától meg kellene válni. Az ötvenes évek megoldási terveiben azzal
számoltak, hogy a MIOI és a Tanács támogatásával idővel felújítják,
rendbeteszik a zsinagógát, mely a vallási élet központja marad. A szomszédos
Hősök temploma - mely 1945-ben szintén romosán került vissza hozzájuk -,
átalakítás után a vallásoktatás, a hitközségi élet, a kulturális rendezvények,
esetleg fűthető téli imaház helyszíne lesz. Hogy a romos épületek ügye a
holtpontról kimozduljon, 1955-56-ban a Gyöngyösi Izraelita Hitközség a kisebb
feladatba bele is vágott volna, megterveztették a Hősök templomának
átalakítását.
Az átalakítást formailag a Városi Tanács Városgazdálkodási
Osztálya és az Országos Műemlék Bizottság hiúsította meg, valójában azonban a
MIOI sem támogatta. így aztán nemcsak a műemlékesek által ellenzett jelentősebb
bontás maradt el, hanem az épület felújítása is.
1956 őszén újabb kivándorlási hullám apasztotta a helyi
zsidóság létszámát. A kommunista diktatúrában befagyasztott vándormozgalom 1956
őszén újjáéledt, s a pár hétig nyitva levő nyugati határon körülbelül 20-25 000
izraelita távozott az országból. Ez a kivándorlóhullám sok gyöngyösit is
magával sodort, számuk ötven körülire tehető, de legtöbbjük már 5-10 éve
elköltözött a városból.
1958. év folyamán felszínen volt végig a templomok
rendbetételének kérdése. A Városi Tanács mellett a MIOI-t is folyamatosan
foglalkoztatták beadványaikkal, terveikkel, elképzeléseikkel. Amikor Sós Endre,
a MIOI országos elnöke bejelentette, hogy az ingatlanok ügyében 1958. december
25-én Gyöngyösre érkezik, a hitközség azt hitte, előrelépés történik ügyükben.
Ehelyett az országos vezérkar - az elnököt elkísérte gyöngyösi útján Steiner
Marcell elnökhelyettes, dr. László Jenő főtitkár és dr. Benoschofsky Imre
budapesti vezető főrabbi is -, arra szólította fel a gyöngyösieket, hogy a
templomukat adják át a Tanácsnak
A gyöngyös hitközség
véleményét tolmácsoló Kain László elnökhelyettes viszont arról számolt be, hogy
„... egységesen az a vélemény alakult ki, hogy mi a templomot önként nem
adjuk át, a túlnyomó többség mindennemű tárgyalást is ellenez. Megmutatkozik ez
abban is, hogy a mai előadásra milyen kevesen jöttek el, sokan tüntetően
távolmaradtak. így az elöljáróság nem helyezkedhetik más elvi álláspontra. Úgy
tudja a hitközség, hogy a templomot a tanács színház céljára kívánja igénybe
venni, szó sincs arról, hogy a Mátra Múzeumot kívánnák ott berendezni. ...
az ingatlanok állagmegóvása helyett a MIOI Gyöngyösön azt a politikát követte,
hogy a helyi zsidó vezetők feje felett kezdett tárgyalni az ingatlanok
eladásáról a Városi Tanáccsal. A város vezetése nyilván örömmel fogadott volna
minden épületet, de méreteinél fogva az új templom volt, mely érdeklődésüket
leginkább felkeltette. Feltehetőleg párhuzamosan tényleg több elképzelés is
élhetett, helyét kereste a városban az 1955-ben alapított Mátra Múzeum, de
egyfajta művelődési központra, színházteremre is volt bizonyos igény.
1959.
április 9- Sós országos elnök felhívatta
telefonon Gyöngyösről Varga vb. elnököt... Ezután a közös szemle után ismét
teljesen tájékoztatás nélkül voltunk, míg minden előzetes bejelentés nélkül a
34. Aköv vezetősége nézte meg, sőt akarta birtokba venni a régi templomot...
1959. május 22-én végül eladták a fejük fölül, a velük való
érdemi egyeztetés nélkül mindkét templomukat „... úgy, hogy a nagytemplomért
az Országos irodának egymillió forintot fizetnek. Ezért az összegért birtokukba
kerül a Hősök temploma is, amiért viszont az Aköv fizet a városnak 350.000. -
Ft-ot. Május 22-én dr. László Jenő és dr. Sós Endre megjelentek Gyöngyösön a
Városi Tanácsnál, ahová a mi vezetőinket is bekérették s elkészült a végleges
adás-vételi szerződés, ahol a szerződő felek: a Magyar Izraeliták Orsz.
Képviselete Intézőbizottsága /aláírók dr. László Jenő és Sós Endre/ eladó és
Gyöngyös Város Tanácsa Vb. nevében Varga Ferenc vb. elnök